A Hangosember

Bemutatkozik az Austrian Audio

2020. április 01. - Kroki8

A 2017-es bécsi AKG gyár bezárása után 22 dolgozó úgy gondolta, hogy saját útjukat kellene járni, még ha az nem is lesz könnyű. Akusztikai, elektronikai, teszt mérnökök, RF és vezeték nélküli technológiával foglalkozó szakemberek és persze szoftverek elkészítésében jártas programozó fogtak össze, hogy valami egyedit alkossanak.

Véleményük szerint ugyan cégük új, de a korábban szerzett tapasztalat és tudás nem vész el.

Jól bizonyítja, hogy nem tétlenkedtek, máris két modellel büszkélkedhetnek mikrofonok terén és a 2020-es NAMM kiállításon(remélhetőleg) bemutatják új fejhallgatójukat is.

Az OC818 és OC 18-as nevekre keresztelt mikrofonok már megjelenésükben is sugallják, itt bizony komoly cég lépett piacra.

A kézzel készített darabok a Bécs központjában található gyárban születnek. A 818-as modell egy nagymembrános, kondenzátor mikrofon, kerámia kapszulával, melynek karakterisztikája szabadon állítható, akár távolról is, bluetooth-os kapcsolat segítségével, a telefonunkra letöltött alkalmazás által. A mikrofon rendelkezik egy másodlagos kimenettel is, így felvételkor a két membrán által rögzített hang külön-külön kezelhető. 40, 80, és 160 Hz-es felüláteresztő szűrő és kétféle, -10 dB és -20 dB csillapítási lehetőség is elérhető, közvetlenül a mikrofon testén elhelyezett kapcsolók segítségével.

 A már említett bluetooth-os kapcsolat létesítéséhez egy külön eszköz, az OCR8-as névre keresztelt dongle szükséges, melyet a másodlagos kimenetre kell csatlakoztatni.

 Persze kipróbálás nélkül nem szabad és nem is érdemes véleményt alkotni, de honlapjukon található videók és információs füzetek alapján igenis van helye a piacon a szomszéd termékeinek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ahangosember.blog.hu/api/trackback/id/tr5315576386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása