Koncerteken a színfalak és a színpad takarásában megbújva, színházi előadások alkalmával akár egy teljesen másik helyiségben rejtőzve dolgozik ő, akiről talán sokak nem is sejtik mennyire fontos munkája van egy-egy műsor alkalmával. Ő a mítosz, a legenda, a monitoros hangmérnök, aki azokat a bizonyos monitorokat keveri. Remélem ilyenkor sokak fejében megjelent vizuálisan egy hangmérnök, aki sok-sok számítógépes monitor, remélhetőleg az a bazi nagy, régebbi fajta, a katódsugárcsöves, előtt áll és itt a piros, hol a piros játékmestereket megszégyenítő módon kevergeti eszméletlen sebességgel az említett számítástechnikai periféria elemeket. Ha ez valóban így van, egyből, még az elején szeretném elhessegetni ezt a vizuális élményt. Tessenek inkább előidézni egy szakállas, mackós alkatú egyént, aki egy már a sokak által ismert keverőpult mögött áll, teljesen hihetetlen helyeken, a produkciótól viszonylag távolabb, de legalább is a színpad szélén a kábelrengeteg kellős közepén. 

Na de mit csinál ő? Rossz fát tett a tűzre és azért nézni oldalról a koncertet? Meg kell, hogy nyugtassak mindenkit, szigorú higéniai előírásoknak is megfelel akár, teljesen más okból áll ott ahol. Ő felel ugyanis a rendezvény művészei részére kevert hangról. 

Alapvetően, ha egy nagyobb előadásról, vagy koncertről, beszélünk, a hangkeverési feladatokat két nagy csoportra oszthatjuk. Első, hogy a nagyérdemű élvezze a műsort, számukra egy harmonikus és homogén hangzásvilágot állítsunk elő. Az ezért felelős embert talán nem kell nagyon bemutatni, ő a produkció ún. FOH (1) hangmérnöke. Ha minden jól megy és a management is úgy akarja, a küzdőtér, nézőtér közepe táján, egy kordonokkal körbezárt területen áll a keverőpult mögött és látványosan küzd a közönség részére megszülető hangzásvilágért. 

Mindeközben az ő egyik legjobb barátja pedig, a már oly sokat taglalt színfalak mögött feszít és reméli, őt is látja valaki munka közben. Mert hogy az ő feladata is legalább ugyanannyira fontos, mint kollegájáé. Ő felel a színpadi hangképért, hogy valamennyi fellépő az általa kívánt módon hallja és értse magát és zenésztársait a koncert alatt. Így tehát értelmet nyer a tréfa, hogy a hangtechnika világában a monitor vagy kontroll szó hallatán a színpadra telepített hangfalakról, vagy egyéb olyan eszközökről beszélünk, amiben a fellépők saját maguk preferenciái alapján hallhatják magukat és hangszerüket, valamint a zenekar többi tagját. 

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért kell nekik olyan speciális hangzás, miért nem felel meg, a nézők számára is megkevert hang, hiszen ott valamennyi hangszer arányban van a másikkal, halljuk az énekest és kellemes élményt nyújt a hallgató számára. 

Ez bizony nagyjából így is van, legalábbis reméljük, de ha belegondolunk, a zenekar a hangrendszer másik felén áll. A legtöbb esetben a közönség felé szóló hangfalak a színpad elejével egy vonalban vannak. Így aki színpadon van, az a hangrendszer mögött van, abból bizony nem tudnak dolgozni, ugyanis azok a hangsugárzók értelmezhető módon nem szólnak hátrafelé. 

Ezért alakult ki az évek során, hogy a fellépők részére külön hangkeverés történik. Sőt igazából valamennyi szereplő részére külön-külön. Persze ehhez nem kis technikai felkészültség és anyagi támogatás szükséges. 

A legelterjedtebb eszköze a színpadi monitorozásnak egy szinte közönségesnek mondható hangfal. Legfeljebb formája és elhelyezésének módja különbözhet a jól megszokott hangsugárzókhoz képest.

Forrás: Meyer Sound

Legtöbbüket pontosan ezért kifejezetten erre a célra gyártják, ezek az ún. láb monitorok. Angolul szokás őket wedge-nek, vagy foldback-nek hívni. Mind az angol, mind a magyar név jól árnyalja, hogy ezek a hangsugárzók a fellépő lába előtt helyezkednek el és feladatuk, hogy kényelmesen közeli távolságból is kiszolgálják használóját. Egy ideális világban minden fellépőnek jut egy-egy (vagy akár több) hangfal, melyben az fog szólni, amit ő szeretne hallani. Bocsánat, nem az fog szólni, amit ő szeretne hallani, hanem az, amit kér, hogy szóljon a monitoros hangmérnöktől. Nagy különbség. Ugyanis egy hangbeállás alkalmával fontos feladata a technikai személyzetnek a zenekarral együttműködve, hogy azon túl, hogy a közönség részére megkevert hanganyag jól szóljon, a zenekar is biztonságban és jól érezze magát a színpadon. Ugyanis ezek hiányában a zenei élmény csorbul a közönség irányába is.

Egy-egy ilyen (hang)beállás alkalmával lehetősége van mindenkinek kívánsága szerint alakítani, mit szeretne visszahallani a láb monitorból. Egy gitáros biztosan szeretné hallani a lábdobot, a pergődobot, a lábcint, tomokat, de a cintányérokra már nem feltétlenül kíváncsi, ugyanis nem biztos, hogy tartalmaz számára fontos zenei elemeket, amik az ő játékához kellenek és ugyan színpadi felállástól függ, de a cintányérokat akusztikusan is kiválóan lehet hallani egy színpadon. Ezen az analógián tovább haladva minden zenész kívánságának megfelelően kialakítja a monitoros hangmérnök segítségével, melyik hangszert milyen hangosan szeretne hallani a részére dedikált hangfalból. Ezek után elképzelhetjük, mennyire sziszifuszi folyamat lehet, amikor az összes színpadon lévő zenész egyesével odaszól a hangmérnöknek, hogy kiből/miből mennyit szeretne hallani. 

Persze léteznek praktikák és fortélyok, amivel fel lehet és kell is gyorsítani egy ilyen folyamatot. Legfontosabb ilyen tényező talán a hangmérnök felkészültsége, szakmai kompetenciája, valamint az évek során összeszedett pszichológia tudása. 

Nem csak láb monitorok szolgálnak a színpadokon, sok esetben, főleg színházi előadások alkalmával fordulnak elő általánosabb felhasználású megoldások. Talán a legegyszerűbben úgy lehetne elmagyarázni, hogy a színpad különböző zónákat alkot és ezeket a területeket egy-egy hangfal szólja be. Így lehetnek kifejezetten az előszínpadra szóló, vagy csak a játéktér közepére, netán a hátsó színpadra sugárzó hangfalak. Ebben az esetben konszenzus szükséges a szereplők részéről, mivel közösen használják megannyian ugyanazt a hangforrást, így a különböző arány igényeknek egyezni kell (melyik hangszert milyen hangerővel szeretnék hallani).

A sok jó mellett megannyi bosszúságot is tud okozni az ilyesfajta színpadi monitorozás. Ha egy klasszikus rock zenekari felállást veszünk példaként, melyben egy fő dobos, egy basszusgitáros, egy billentyűs (zongorista), egy gitáros és egy énekes-gitáros van, akkor a fentiek alapján a színpadon el kell helyeznünk legalább öt darab monitor hangfalat. Egy akusztikus dobszett, egy gitár erősítő alapvetően nagy hangerővel bír és ha ehhez még hozzáadunk 5 zajforrást (hangfalat) akkor a színpad bizony nem marad halk. Ami egyrészről azért probléma, mert a hangos (értsd: nagy hangerejű) színpad nagymértékben hallható lesz a nézőtéren is. A színpadi mikrofonok nem olyan okosak, mint telefonjaink, nem használnak semmilyen mesterséges intelligencia algoritmust, így válogatás nélkül érzékelik a körülöttük lévő hangforrásokat. Nem válogat az énekes és a monitorláda között, mindent fog érzékelni. 

Ebből az következik, hogy a színpadi hasztalan zajt mégegyszer felerősítjük a hangszerek mikrofonjaival akaratlanul is. Így tehát egy kásás, értelmezhetetlen katyvasz fog kialakulni, melytől a koncert élvezhetetlenné válik.

A fent említett okok miatt kezdett el kialakulni az a szokás, hogy már színpadi zenészek is egyre több helyen fülhallgatókat használnak, mint a fő monitorozási eszköz.

Forrás: Ultimate Ears Pro Facebook oldal

Ezek nagyban hasonlítanak az elektronikai boltokban kapható társaikra, de főleg ergonómiai és a hangzás világot segítő szempontok alapján lényegesen előrehaladottabb technológiára épülnek. Sok gyártó termékpalettáján elérhetőek az általános, konzumer fülhallgatók, melyek a fülkagyló vonalait követik, és a fülbe illeszthető kis nyúlvány egy szivacs, vagy gumi tömítésben végződik. Professzionális változata ezeknek termékeknek, egy fülminta vétel segítségével személyre szabott, a felhasználó saját fülére illesztett fülhallgató. Ez jobb illeszkedést, így precízebb izolációt eredményez, mely nagyban elősegíti a környező zajok eliminálását. 

Persze mindez csak egy fülhallgató, amihez valamilyen úton módon el kell juttatni a hasznos audio jelet. Ez manapság a kifinomult és megbízható technológiáknak köszönhetően vezeték nélkül történik. Ilyenkor a zenész egy ún. vevő pakkot visel az övén, ebbe csatlakoztathatja fülhallgatóját, állíthatja az általános hangerejét annak, amit hallgat. 

Forrás:Wisycom

Sokszor látjuk koncerteken, hogy amint elindul az első szám, az énekes egyből hátranyúl a háta mögé és valamit nagyon csinál. Az esetek többségében a vezeték nélküli vevőegységen állítja a hangerőt, hogy jobban hallja magát és zenész társait a fülesében. 

De mi van akkor, ha menet közben, azaz a koncert, előadás közben szeretne a zenész valamilyen változtatást eszközöltetni? Előfordulhat ugyanis ilyen, időről időre a zenészek is máshogy, másképpen játszanak hangszereiken, így hiába egy bejáratott zenei előadás, előfordulhat, hogy változtatásokra van szükség. 

Egy koncerten ilyenkor talán az van a legnagyobb bajban, aki a rivalda fények pompájában úszik a leginkább. Ő ugyanis nem szaladhat le a színpadról és közölheti kívánságait a monitoros hangmérnökkel. Erre születtek apró kézmozdulatok, melyeket sokan alkalmaznak koncert közben is. Például: Tételezzük fel, hogy énekesünk elkezdi az első dalt énekelni, de hirtelen észreveszi, hogy valamilyen oknál fogva kevésnek érzi a fülébe, láb monitorjába megérkező hangerőt. Ilyenkor az előre egyeztetett jelbeszéd alapján tud jelezni a hangmérnöknek. Ha egyet mutat felfele, mutató ujjával(2), akkor magát szeretné hangosabban, ha egyet mutat lefele, magából kér kevesebbet, ha kettőt mutat felfele, zenekarból kérne többet, lefele mutatva pedig kevesebbet. Elsőre talán nehéz elképzelni, hogy ez valóban működik, de biztosan állíthatom, bevált recept. Nemegyszer használtuk ezt a módszert. Persze valamennyi esetben olyan előadóval, aki nem állandó zenekarral és technikai személyzettel turnézott. És alapvetően fontos, hogy legyen vizuális kapcsolat a zenekar és a monitoros hangmérnök között. 

Persze mint oly sok minden másra, erre a feladatra is van lényegesen szofisztikáltabb megoldás. Ehhez szükséges, hogy valamennyi zenekari tag használjon fülmonitort és legyen egy dedikált mikrofonja, aminek a keverőpulton történő beállításai alapján csak a zenásztársakhoz és a technikai személyzethez tud beszélni. Így lehet, hogy két szám között, csak felkapja a mikrofont és szól a hangmérnöknek, hogy szeretne egy kicsivel több gitárt hallani. Az igazán összeszokott műsorokban ez az ún. talkback mikrofon nem csak technikai igényű nyilatkozatokra szolgál, hanem viccek és folyosói pletykák megosztására is alkalmas. 

Egy monitoros hangmérnöknek nem csak a zenekar közvetlen kiszolgálása a feladat. Sok esetben ő felel az egyes háttérrendszerekért is. Ilyenek lehetnek a vezeték nélküli mikrofonok és a már említett, a fülmonitoroknál alkalmazott vevőegységek, a színpadi háttérmunkások által használt kommunikációs eszközök. Ezek beüzemelése és szakszerű konfigurálása, valamint üzemszerű működtetése is nagy felelősséggel jár egy élő produkció alkalmával. 

Sajnos sok esetben egy produkció nem engedheti (vagy nem akarja megengedni) magának, hogy a már említett FOH és monitoros hangmérnök szerepeit szétválasszák. Ilyenkor egyazon személy látja el mindkét feladatot, ami nem kis kihívásokkal jár. Persze akad kivétel, léteznek olyan előadások, rendezvények, ahol több személy is dolgozik, akár mindkét pozícióban. 

(1) - FOH - Az angol Front of House kifejezés rövidítése, melynek jelentése, a közönség által látogatott terület. De szokás így hívni a hangpáholyt és fényszabályzót magába foglaló technikai területet, mely a közönség soraiban található. 

Gondolom, legalábbis remélem, sokakban felmerült már, mit is csinálhat egy színházi hangmérnök. Fontos még az elején megjegyezni, hogy ugyan a magyar, egy rendkívül gazdag nyelv, ami a szakmánkat illeti sajnos az imént tett állításom nem igaz. Ez, hogy pontosan minek is köszönhető, sajnos nem tudom, de egyik kifejezett célom a szakma jó hírnevének terjesztése mellett, hogy ez megváltozzék.

Ebben a cikkben szeretném, ha bepillantást nyerhetne a kedves olvasó egy színházi hangmérnök munkájába egy készülő darab alatt. 

Az angol, mint talán első számú szakmai nyelv különbséget tesz színházi, hangfelvételi stúdiós, rádiós szakemberek megnevezése, sőt még ennél pontosabban is, a különböző részfolyamatok mérnökei között is. Így fordulhat elő, hogy van FOH Engineer, aki a koncert hangot keveri a közönségnek, Monitor Engineer, aki kizárólag a zenekari kontroll hangot keveri az előadók számára, vagy System Engineer / PA Technician, aki a hang(fal)rendszerért felel, vagy netán RF Technician, aki a rádófrekvenciás eszközök koordinálásáért és megfelelő működéséért felelős. Persze a lista közel sem teljes.

Szoktam volt mondani, hogy a hangosításhoz mindenki ért, csak mi nem. Itt a mi alatt közvetlen kollegáimat és magamat értem. És hogy ezt kellő képpen cáfoljam, néhány szó magamról.

Túlzás nélkül, a rám jellemző maximális szerénységgel állíthatom, hogy igenis értek ahhoz, amit csinálok. Na de mit csinálok? Mondjuk úgy, színes, villogó gombokat nyomogatok, húzó potenciométereket tologatok (és húzogatok) és néha képernyőkről olvasok le mindenféle információt. Persze mondhatnánk, hogy ezt mindenki meg tudja csinálni. Ami igaz is, csak én mindezt egyszerre és persze a megfelelő sorrendben és időben tudom végezni.

A rendezvények világában jártas emberek máris leszűkíthették, hogy „ez” bizony olyan hangosfényes valami technikus lehet. Itt szeretném kikérni magamnak, nem vagyok fénytechnikus, nem is voltam, nem is leszek. Szóval akkor marad a hang. Igen, magam is, mint oly sokan mások, hangos szakember vagyok. Persze nem azt jelenti, hogy hangosan beszélek arról amit tudok, hanem rendezvény és minden egyéb színházi, manapság cirkuszi előadás hangosításával foglalkozom. Ezek mellett persze számtalan koncertet és más egyéb szórakoztatóipari összeröffenést láttam, hallottam, csináltam már szerte a nagyvilágban. Némelyiket a mai napig próbálom elfelejteni.

Jómagam amúgy egy ritka faj tagja vagyok, aki szereti, amit csinál és igyekszik a lehető legtöbbet kihozni magából és kollegáiból. Persze mindezt csak akkor, ha megbecsülik. Talán a legjobb az lenne, hogy egy új, még készülőben lévő színházi darab kulisszái mögé lesnénk be. Első jelenésem az első színpadi próbán lesz. Persze előzetes egyeztetések és előkészületek szükségesek hozzá, de nagyon sok munka nincs addig ezzel kapcsolatban.

Első és legfontosabb ilyenkor egy szövegkönyvet kérni a rendezőasszisztensektől, vagy a kottatárból esetleg. Bár ilyenkor még nagyon képlékeny a szöveg, naponta változik és sokszor jön ki újabb és újabb változat. De azért fontos, hogy legyen egy ilyenünk, ugyanis így el tudjuk kezdeni a mikroport kiosztást, szólisták, „kis megszólalók” és ensemble. Azt, hogy hány szereplőnk lesz, nagyon egyszerűen a szövegkönyv elején található jegyzékből kileshetjük. Ilyenkor jó esetben jelezve vannak a „kismegszólalók” is, akik általában a tánckar, vagy énekkar tagjai a darab nagy részében, de egy-egy alkalommal mondatos, vagy picivel hosszabb megszólalásuk is van. Aztán hogy az énekkar hány fős lesz, illetve, hogy a tánckarból hányan és kik fognak mikroportot viselni, egy olyan téma, amit a Karigazgatóval, a darab zenei rendezőjével és karmesterével kell egyeztetni. Persze némi beleszólása a hangmérnöknek is van, de a művészeti részben a fent említett személyek kompetensek. Mint ahogyan abban is, hogy a zenekar milyen összetételű lesz, szükség van-e a hasonló műfajú darabokhoz képest eltérő zenekari ültetési rendet alkalmazni. Fontos, hogy egyeztessünk a zenekari berendezőkkel is.

A folyamat ezen szakaszában, ha a rendezőnek konkrét elképzelései vannak már jelzi az igényeket a különböző bejátszandó hangeffektekkel kapcsolatban. Így a meglévő hang gyűjteményből (#google a barátod) azokat is el tudjuk kezdeni keresni, szerkeszteni és előre egyeztetni az asszisztenciával, hogy akár már az első színpadi próbán meg tudjuk mutatni a rendezőnek.

Ha ezek megvannak, elkezdhetjük a keverőpultok programozását. Ez egy hosszas folyamat, sokszor még az utolsó pillanatban is szükséges az apró változtatások eszközölése.

Általában a pult felütését (programozását) egy másik, már kész, általunk felépített darab beállításaira alapozzuk. Elkészítjük a bemeneti csatorna listát, amit odaadunk a mikroportos kollegáknak is. Így ők is tudni fogják, hányas számú mikrofon melyik szereplőjé lesz. Esetlegesen itt egyeztetünk a szokásostól eltérő mikrofon használatról.

Ha ez megvan, egy csendes időpontban (ami egy zenés színházban ugye nincs) leülünk a keverőpult elé, vagy az annak ún. offline kezelő szoftvere elé és elkezdjük kialakítani a session-t, vagyis a program fájlt. Minden egyes színházi darabnak, elődásnak van egy-egy ilyenje. Ez a különböző márkájú hangkeverőkön más és más rendszerben működik, de alapvetően ugyanazokat az információkat tartalmazzák. Ez ahhoz szükséges, hogy a darab szövegkönyvére és sajátosságaira tudjuk programozni a keverőpultot. Ez azt jelenti, hogy szerencsére a mai technológiának köszönhetően sok apró kis eszköz, funkció segíti a hangmérnökök munkáját. Ilyen például a feliratozható húzó. Sok szakmabeli most mondaná, hogy persze, ilyen már ezer éve létezik, csak kell hozzá maszkolószalag a helyi barkácsboltból, meg egy kevésbbé kifogyott fekete filc és máris bármit jelölhetünk, írhatunk a PULT-ra. Nem a bár félére, hanem a keverőpultra.

Szerencsére ma már lényegesen szofisztikáltabb megoldások is léteznek. A különböző csatornákat, potmétereket meg tudjuk jelölni, melyik szereplőhöz tartozik. Így mikor szöveges részük van a jelentben, tudni fogjuk melyiket kell feltolni, hogy hallhasuk a szereplő erősített hangját.

Aztán olyanokat szoktunk még csinálni, hogy ha mondjuk van 30 szereplő és másik 30 kórustag, akkor általános iskolai matematika szerint lesz 60 db húzó potméterünk. Ugye még senki sem látott polip hangmérnököt, ezért ilyenkor könnyítés képpen szétszedjük a fiú és lány kórus tagjait (esetleg férfi és női hangosztály szerint) és a 30 darab potméter helyett őket együtt 2 potméterrel tudjuk vezérelni.

Van még olyan funkció is, aminek segítségével tetszés szerint, leginkább jelenetenként, vagy jelenet csoportonként tagoljuk a darabot és több, előre progamozható képet (beállítást, programot) hozunk létre. Ilyenkor csak azoknak a szereplőknek a potméterei fognak megjelenni, akik az adott jelenetben, vagy csoportban benne vannak. Ezzel is könnyítjük a későbbi munkánkat.

Egy-egy ilyen képből, programból 2, 20, 60, vagy akár 100 is lehet, ez mind a darabtól és a pultkezelőtől függ. Persze nem csak ezeket lehet itt beállítani, hanem azt is, hogy az adott jelentben kell egy furcsa effekt, amivel mondjuk el kell torzítani a főhős hangját, vagy egy bizonyos szereplő csak a bal oldalról kell szóljon. Persze nem azt akarjuk, hogy a darab egészében úgy legyen, hanem csak az adott képben, jelentben.

Szóval, ha kialakítottuk az első verzióját ennek a keverőpult fájlnak, érdemes nekilátni a szövegkönyv megírásának. Logikusan gondolhatja a kedves olvasó, hogy ne már, hogy a hangmérnök írja a szövegkönyvet. Nem is erről van szó persze, hanem arról, hogy saját példányunkat testreszabjuk. Az óvodai színező órák itt nagyon hasznosnak bizonyulnak. Személy szerint (ez nem az én találmányom, egy kedves barátom, volt kollegám tanította nekem is) én úgy szoktam csinálni, hogy a szereplők neveit az első megszólalásuk sorában zöld szövegkiemelővel színezem, majd amíg nem kell őket újra kinémítani, vagyis jelenetben maradnak nem jelölök semmit, s mikor elhangzik utolsó mondatuk, ugyan azzal a színnel áthúzom az egész mondatukat. Így tudni fogom, hogy ha az a mondta elhangzik, már nem kell, hogy hallható legyen.

A bal oldali képen láthatjuk, hogy Sir Bazil és Fleury kisasszony egyszerre lép színre, így mindkettejüket a jelenet első pillanatától hallanunk kell. Később csatlakozik csak Angéle, így őt ennek megfelelően kell csak hallhatóvá tenni.
A kép végeztével pedig Fleury, majd Angéle távozik, s később Bazil dalra fakad. Így a két hölgy pontméterét kis eltéréssel ki lehet húzni és csak Bazil-t bent hagyni. Onnan tudjuk, hogy énekelni fog, hogy szövege csupa nagybetűvel van szedve.

A kórus részeit szintén valamilyen élénk, a sötétben jól elkülönülő színnel jelölöm, hasonló gondolatmenet szerint. Érdemes még beírni valamennyi lapra, hogy melyik jelenetben vagyunk és hogy ahhoz melyik, általunk programozott keverőpult beállítás (kép, scene) tartozik. Mert így a keverőpulton jelzett adatokat tudjuk egyeztetni a szövegkönyvvel és tudjuk majd, mikor kell beállításokat (scene) váltani. Persze ide kerülnek még az olyan, a rendező, vagy zenei vezető által adott utasítások, melyek alapból nem szerepelnek a könyvben. Fontos azonban megjegyezni, hogy bár a lehető legtöbb információt kell felvésni az adott jelenethez, azt is szem előtt kell tartani, hogy mindezt félhomályban, előadás alatt, el kell tudnunk olvasni, értelmezni s majd végre is hajtani.

Ha ezekkel készen vagyunk, azt mondhatjuk, hogy felkészültünk az első színpadi próbára. Egy ilyen próbafolyamat, főpróba hét (két hét) mind pszichésen, mind fizikailag elég megterhelő. Tudni és érteni kell, hogy viszonylag rövid idő alatt a lehető legnagyobb hatékonysággal kell elkészíteni a művet a nagyérdemű számára. Ilyenkor végig, ún. 8-22-ben vagyunk beosztva. A (próba)hét, két hét első napjától, gyakorlatilag az utolsó napjáig, a premier napjáig. Ez azt jelenti, hogy reggel 8-kor kezdünk a színházban, 9 és 14 óra között az első próba, majd 17 és 22 óra között a második zajlik. De nem 8-ra érkezünk meg, hanem 8-kor el kell kezdeni a berendezések felkapcsolási folyamatát, ugyanis negyed 9, fél 9 fele megkezdődik az első mikroportos hangbeállás. Ennek hossza a darab szereplőinek számától és azok magatartásától függ. Volt olyan darab, ahol meg tudtam beszélni a résztvevőkkel, hogy kezdhetünk később, lehet rövidebb a beállási folyamat, de akkor mindenkinek a megadott idősávban kell megérkeznie. Tegyük fel az első negyedóra a tutti sávja, fiú, lány kórus tagjai, majd ők visszajönnek együtt, egy teljes beéneklésre, ami 5-8 perc, majd őket követik a szólisták 10-12 percben. Így fél óra alatt le lehet zavarni az egészet.

Számunkra ez azért nagyon fontos, mert minden próba, előadás előtt meg kell győződnünk arról, hogy az adott szereplő mikrofonja és annak beállításai helyt állnak és nyugodt szívvel kezdhetjük meg az előadást. Ez mindkét fél érdeke. Mind a szereplőé, mind a hangmérnöké. Nincs annál szakmailatlanabb szituáció, mikor kiderül, hogy a szereplő mikrofonja nem működik próba, pláne előadás alatt.

Szóval elkezdődik az első próba, általában egy „szál” zongorával, egy zongorista és a darab karmestere jelenlétében. Ilyenkor a hangmérnök elkezdni tanulni a darabot az első „keverés” alkalmával. Ez egy bizonyos koreográfia, amit csinálni kell. Meg kell szokni, hogy melyik ujjunkkal melyik szereplőt vezéreljük, mikor lapozunk a szövegkönyvben, melyik kezünkkel indítjuk a bejátszást és így tovább. A próbafolyamatok alkalmával lehetőségünk nyílik megismerni és megtanulni a darab teljes egészét és ennek függvényében testre szabhatjuk a keverőpult bizonyos beállításait. Fontos megjegyezni, hogy egy-egy bonyolult rész, ahol mondjuk sok megszólaló (szereplő) van, nem fog elsőre menni hibátlanul a hangkeverés. De még másodjára sem. Ilyenkor a tudatos, lelkiismeretes hangmérnök lehetőségeihez mérten a lehető legrövidebb idő alatt a legjobb megoldást eszeli ki. Ilyen volt velem is az a szituáció, mikor is egy aprócska kis színpadon, a zenekarral a nyakunkban (szó szerint) kellett megvalósítani egy 16 db mikroportos darabot. Nem mondom, hogy a kedvencem volt, de ma már hiányzik. És igen, ebben a darabban még az utolsó pillanatban is módosítottam a beállításokon (a premier napján), hogy a lehető legjobb módon menjen le az előadás. Nem volt életem legjobban hangzó előadása, sőt ebből a darabból csak jobb volt ezután.

Sokszor idő kell és pihenés, hogy jobb és jobb ötletek jussanak az eszünkbe. Amint megvan ez az említett koreográfia, elkezdődhet az a szakmai munka, ami arról szól, hogy hogyan is szóljon ez a darab. Ez persze egy triviális kérdés, mondaná bárki. Hát szóljon jól. Na persze ez igaz, inkább jól, mint sehogy. Na de ez nem ennyire egyszerű. Miért is?

Mert bizonyos szakmai, műfaji előírásoknak meg kell felelni. Ez az a része, ami a (nem létező) nagykönyvben le van írva. Egy musical hogyan szóljon? Egy operett hogyan szóljon? Bizony máshogy. Két különböző műfaj. Két, teljesen eltérő stílusú zenével.

Az operett (egy jó akusztikai tulajdonságokkal rendelkező helyszínen) sokkal inkább a természetes hangzás benyomását kell, hogy keltse (szerintem).

Egy musical? Egy ZENÉS műfaj. Tehát a szereplők elektroakusztikai felerősítése sokkal inkább elfogadottabb. Itt bizony „meg kell szólalni”. Ami alatt azt értem, hogy igenis, egy nagy „nóta”, például Frollo nagydala a Notre Dame-i toronyőrből, igenis kívánja azt a fajta erősítést (hangosítást) amitől a szereplő munkáját segítve a nézőben építkező katarzis végül megérkezik a csúcsra. Igen. Mi (hangmérnökök) nem okozzuk a katarzist. Mi elő-, megsegítjük. Ha van mit hangosítani, mi hangosítjuk.

 Más műfaji sajátosság lehet, hogy a prózai részekben mennyire kell / érdemes „rásegíteni” a szereplő saját hangjára. Egy jó akusztikai sajátosságokkal rendelkező teremben viszonylag kevés dolgunk van. Nem feltétlenül kell éreztetni a nézővel, hogy ez bizony hangszóróból szól, vagyis, hogy fel van erősítve. Inkább az arany középút a megfelelő.

Míg egy musicalnél sok esetben van aláfestő zene a bizonyos monológok alatt, így, hogy mindkét rész érthető legyen, a nagyobb hangerő érzet megengedett.

Ezek és még ezernyi más gondolat, ötlet, szabály alapján szépen lassan kialakul a hangkép. Igen, mert hogy minden darabnak kell, hogy legyen hangképe. Mert mint azt említettem nem csak a vakvilágba hangosítunk és jól van az úgy, ahogy. Fontos, hogy megértsük, rögzítsük azokat az ötleteket, utasításokat amiket a vezető hangmérnök, zenei vezető, karmester és önmagunk adunk (és a lista ennyivel be is zárul – sem a családtagok, sem magukat szakembereknek valló egyének véleményére, azt hiszem a szakma nevében kijelenthetem, nem vagyunk kíváncsiak) lejegyezzük, hogy ezek később ne vesszenek el.

Azért is fontos ez, hogy rögződjön valamennyi, a darab hangkeverésében résztvevő technikusban, hogy melyik darab hogyan szól, hogyan kell, hogy szóljon, mert a tizedik, huszadik és a harminckettedik előadásnak is ugyan úgy (ha csak nem jobban) kell, hogy hangozzék, mint az összes másik. Ugyan ez igaz arra is, hogy bárki is keverje azt az előadást, annak ugyan úgy kell hangoznia, mint ha a másik technikus ülne a pult mögött. Miért fontos ez?

A kedves néző nem xy hangkeverési anomáliák c. darabra veszi a jegyet, hanem az adott színházi előadásra. És ennek a nézőnek ugyanúgy, ugyanazokat a praktikákat alkalmazva keverjük az előadást, mint Gizikének 20 előadás múlva, kedden.

Egy idő után „beül” a zenekar is, a szereplők elkezdenek jelmezben próbálni, a speciális technikai részletek (pirotechnika, reptetés, stb) is bekerülnek a folyamatba.

És hamarabb, mint gondolnánk, eljön a premier ideje. Ilyenkor persze mindenki feszülten készül, mindent duplán ellenőriz, hogy valóban megfelelő-e a beállítás, valóban működik-e minden.

S ha valóban minden jól sül el, akkor mondhatjuk, sikeres premieren, premier héten vagyunk túl. Ilyenkor nagy az öröm valamennyi résztvevőben. Az előkészületek során felgyülemlett feszültség (néhány pohár bor segítségével) szeretetté alakul át és úgy ünnepel a brigád, mint egy család. De persze csak okosan, másnap jön a másik szereposztás premierje.

Nem kell kimozdulni, elsétálni a legközelebbi konditerembe, bejelentkezni, átöltözni. Sőt, ezt bár félve írom, de még felöltözi sem kell annak, aki igazi hangmérnök módjára szeretne gyúrni. Csak egy fejhallgató és internet szükséges hozzá.

A SoundGym olyan, a hallás fejlesztésére alkalmas gyakorlatokat kínál akár már az ingyenes verzióval is, melynek köszönhetően hatalmas fejlődésre lehetünk képesek. 

Valóban sok eszköz és funkció segíti a munkánkat a mindennapokban, melyeknek köszönhetően sokat fejlődhet az általunk előállított hangzó anyag. De ahogy a régi mondás is tartja, nem a szemünkkel, hanem a fülünkkel keverünk. 

Az alábbi funkciók közül minden nap új gyakorlatokat hajthatunk végre. Ezekért cserébe kapunk SoundCoint-okat, melyeket különböző termékekre beválthatunk a shopban. 

PanMan - itt a hangminta a sztereó hangtér valamely pontjában történik lejátszásra és egy csúszka segítségével meg kell tippelni, hogy pontosan hol is. 

DB KING - rendkívül egyszerű, válasszuk ki, melyik a korrekt amplitúdó változás. De vajon ki hallja ki az 1dB-es eltérést? 

PEAK MASTER -  Nem az, aminek elsőre tűnik. De közel a megoldás. Ki kell találni, mely frekvenciatartományban emelik a lejátszott hanganyag hangszínszabályzójának gain-jét. 

Persze itt is, mint oly sok más helyen, elérhető egy fizetős verzió, melyben még több, a fentiekhez hasonló játékokhoz kapunk hozzáférést. 

Személy szerint remek ötletnek tartom, valóban hasznos tudáshoz juthatunk hozzá és nem utolsó sorban analitikus hallgatási módszerünk nagyban fejlődhet, mely a jövőben csak segítheti munkánkat. 

A 4REA4-t (ejtsd: fo-réa-for), nagyon leegyszerűsítve úgy is bemutathatnánk, mint egy centralizált keverőpult. Persze, mivel DiGiCo, tudhatjuk, hogy ez nyilvánvalóan ennél több.  Az 4REA4 egy olyan új, az FPGA technológiát használó processzor rendszer, mely lehetővé teszi a 96kHz-es felbontású audió jel feldolgozását és továbbítását akár több, különböző protokollt használó eszköz felé. 

Az alapgondolat a tervezés során az volt, hogy bizonyos felhasználói körülmények között szükséges a DiGiCo által támasztott minőség és megbízhatóság, azonban nem feltétlenül valósítható meg, hogy egy több helyszínnel rendelkező rendezvényközpontban minden teremben telepítsenek SD, vagy akár csak S szériás DiGiCo keverőpultokat. A központosított DSP rendszer képes feldolgozni és továbbítani 128 bemeneti és 56 kimeneti csatornát, valamint 536 x 538 ún. point to point módon mátrixként is működni. A 6 RU nagyságú eszközben 4 féle DMI kártyát helyezhetünk el, valamint 3 SD kártya slot is rendelkezésünkre áll, amennyiben igényeink azt kívánják.

Használat úgy néz ki, hogy mondjuk egy rendezvényközpontban, a 128 be- és 56 kimeneti csatorna megoszlik a  különböző helyszínek között a kívánt igények szerint. Ez az egység egy központi, vezérlőben kap helyet és ehhez csatlakozhatnak a különböző hálózati eszközök, iPad-ek, fali, vagy asztali kontrollerek, vagy be- és kimeneti eszközök. Ennek alapján adminisztrátori szinten hozzáférési jogokat és lehetőségeket adhatunk a felhasználóknak. Így elképzelhető, hogy az egyik teremben szükségünk van két pódium mikrofonra és egy sztereó bejátszóra. Itt megszabhatjuk, hogy a biztosított kontrollerrel
ezeknek a bemeneti csatronáján mely paramétereket változtathatja a felhasználó. A rendszer diverzitását jól tükrözi, hogy az említett DPS kapacitás elosztás nem fix jelleggel működik, hanem akár a központi egységen található 8, a felhasználó által programozható TFT gombbal különböző előre programozott funkciókat, beállítás módosításokat hívhatunk elő. Így a különböző preset-ek segítségével variálhatjuk, hogy mely zónában hány be- és kimeneti csatornát szeretnénk használni. De akár komolyabb funkciókat is elérhetünk egy gombnyomással: mondjuk a 3-as teremben szeretnénk, ha a az előre programozott “Előadás” funkció előhívásával a három pódium mikrofonra bekapcsoljuk az automix funkciót, leengedjük a motorizált projektor vásznat és bekapcsoljuk a projektort, az egység hátulján helyet kapott GPIO Phoenix control portok segítségével. 

A 4REA4 a hálózatára csatlakoztatott eszközökkel kétriányú kommunikációra képes akár a saját szabadalmaztatott formátumán, de akár Dante, Madi, Aviom, Waves Soundgrid, Optocore, ME-1, AES szabványú eszközökkel. A rendszerhez csatlakoztathatunk külső interfészeket TCP/IP, GPIO, MIDI vagy AMX/Creston melyek szabványok segítségével kommunikálnak. 

Természetesen saját be és kimeneti perifériákkal és kontrollerekkel is támogatja rendszerét a DiGiCo. A saját szabványt A3232 és ASTAR névre keresztelték. Előbbinek segítségével egy porton 32x32, vagy 16x16 csatornát (redundáns módon) érhetünk el. 

Összességében elmondható, hogy a DiGiCo ismét egy nagyszerű eszközt dobott a piacra, mely rendkívüli módon konfigurálható és alkalmazható különböző installációk alkalmával. És mivel DANTE eszközökkel is képes kommunikálni, így a lehetőségek tárháza folyamatosan bővül. 

Forrás: https://www.digico.biz/wp-content/uploads/2018/11/4REA4-Overview.pdf

Mint mindannyian tudjuk, a mikrofonok általános tisztása egy olyan folyamat, amit nem mindig szeretünk megcsinálni, mert vagy idő, vagy kedv, vagy a megfelelő tudás nincs meg hozzá.

Általánosságban elmondható, hogy viszonylag kevés alkalommal fordul elő, hogy csak egy személy használjon egy mikrofont. De még ha így is lenne, akkor is érdemes rendszeresen fertőtleníteni eszközeinket.

Miniatűr headset, gallér- és hangszermikrofonok

Az egyik legnagyobb gyártó, a DPA ajánlásával a következő teendőink vannak. Egy apró tégelybe töltsünk desztillált vizet (fontos, hogy ásványanyag-mentes víz legyen). Távolítsuk el a mikrofon szélvédő szivacsát, kupakját és rácsát. Majd áztassuk bele a kitöltött ásványanyag-mentes vízbe. Rázzuk meg a mikrofont, így segítve a tisztítási folyamatot. Vegyük ki a mikrofont, csepegtessük le a vizet, majd ismételjük meg még egyszer a fenti folyamatot.

Íme egy videó, melyben remekül demonstrálják a fent leírtakat:

A DPA utasításai szerint ez valamennyi új, ebbe a kategóriába eső mikrofonjuknál alkalmazható. Tehát a DPA miniature, subminiature, 4099 és headset mikrofonjainál egyaránt.

Kézi és ceruza formájú mikrofonok

Ezeket a típusokat a legegyszerűbben isopropy-ban áztatott törlőkendővel tudjuk letörölni, majd hagyjuk megszáradni szobahőmérsékleten.

Kábelek

Itt elsősorban a mikrofonokhoz gyárilag tartozó kábelekről van szó. Sajnos a ezek nem tolerálják az alkoholt, de a kókuszolaj kiválóan alkalmas a fertőtlenítésre. Ha nem rendelkezünk ezzel, akkor érdemes langyos vízben szappannal alaposan megmosni és hagyni megszáradni.

Szivacsok

Általánosságban elmondható, hogy a legpraktikusabb módszer a meleg vízben való áztatás, majd szappanos mosás.

Persze nem mindig van lehetőségünk erre, így az is megoldás, ha több szivacsot használunk és az egyes fellépők után 72 órára állni hagyjuk egy elkülönített rekeszben a használt szivacsokat. Ez ugyan nem egy tisztító procedúra, de mindenképp időt hagyunk a baktériumok elpusztulására a következő használat előtt.  

Forrás: https://www.dpamicrophones.com/mic-university/proper-mic-hygiene?utm_medium=fb-ads&utm_source=facebook&utm_campaign=2020-mic-uni

Erre a célra használhatunk USB pendrive-ot, külső merevlemezt, vagy akár másodlagos meghajtókat is.

Haladó színtű jártasság szükséges az alábbi instrukciók elvégzéséhez, fontos, hogy ismerjük a begépelendő parancsokat.

 Azt is hozzá kell tenni, hogy ezen lépések nem szükségesek, ha szimplán frissíteni szeretnénk az operációs rendszert Apple számítógépünkön. Azonban szükséges lehet egy ilyen bootable drive készítése, ha ún. downgrade-et szeretnénk végrehajtani, valamint ha több számítógépen szeretnénk frissítést végezni anélkül, hogy egyesével kelljen letölteni a telepítő fájlt az App Store-ból.

macOS letöltése

 Előző cikkemben már szó volt róla, de íme mégegyzser a különböző macOs rendszerek elérhetőségei, közvetlenül az Apple hivatalos oldaláról.

macOS Catalina: https://support.apple.com/en-us/HT201475

macOS Mojave: https://support.apple.com/en-us/HT210190

macOS High Sierra: https://support.apple.com/en-us/HT208969

OS X Yosemite: https://support.apple.com/en-us/HT210717

A fent említett három rendszer letöltése alkalmával a telepítőt közvetlenül az Applications mappában helyezzük el és a telepítés elindítása nélkül lépjünk ki.

 A ’createinstallmedia’ parancs használata Terminal-ban 

1. Csatlakoztassuk a bootlable drive-ra kijelölt adathordozót a számítógéphez. Fontos, hogy MAC OS EXTENDED formátumra legyen leformázva és legyen rajta minimum 12GB elérhető kapacitás. Érdemes a formázáskor egy egyszavas, ékezetek nélküli nevet adni.
2. Nyissuk meg a Terminal alkalmazást
3. Másoljuk, vagy írjuk be az alábbi parancsokat. Fontos, hogy a parancsok alapértelmezettként feltételezik, hogy a letöltött installer fájlok az Applications mappában vannak. MyVolume természetesen a saját, az első lépésben csatlakoztatott adathordozó nevét jelképezi. Helyettesítsük be az általunk, az egyes lépésben adott névvel.

(Fontos megjegyezni, hogy a Yosemite operációs rendszer még OS X néven futott anno. Ez lényeges a gépelendő parancsok során.

4. Enter
5. Mikor megjelenik, írjuk be adminisztrátori jelszavunkat. Fontos, hogy ahogy gépelünk, a karakterek nem fognak látszódni.
6. A „To coninue we need to erase the volume at /Volumes/MyVolume. If you wish to continue type (Y) then press return:” kérdés után nyomjuk (Y)-t.
7. Mikor a „Done” feliratot látjuk, Terminal elvégezte az adott parancsot és az installer rákerült a csatlakoztatott adathordozóra és az adott installer nevét viseli ezentúl.

Miután elkészült a bootable installer meghajtónk, kövessük az alábbi utasításokat a telepítés elvégzésérhez.

1. Csatlakoztassuk az adathordozót
2. Használjuk a Start Up Manager-t, vagy a Startup disc beállítási lehetőséget, ahol ki tudjuk választani az indítás helyét. Válasszuk ki a megfelelő helyet és indítsuk el a rendszert onnan. (Segítség Startup disc kiválasztásához: https://support.apple.com/en-us/HT202796). Még több infó macOS recovery módról: https://support.apple.com/en-us/HT201314
3. Válasszuk ki a használni kívánt nyelvet
4. A bootable installer nem kíván internethozzáférést a telepítéshez, viszont bizonyos firmware frissítésekhez viszont igen, így bizonyosodjuk meg, hogy csatlakozunk egy erre alkalmas wifi hálózathoz.
5. Válasszuk ki az install macOS / OS X lehetőséget, majd kövessük a képernyőn megjelenő utasításokat.

Talán mindenki, aki almás eszközökkel dolgozik, belefutott abba a szituációba, hogy bizony egy régebbi eszközt, pontosabban annak szoftvereit kellene frissíteni. Sok esetben az már nem is lehetséges, hogy az elérhető legújabb OSX-et, pontosabban macOS-t tegyük fel, mert a régebbi eszközök támogatása bizonyos verziójú operációs rendszerekkel véget ér. 

Szerencse, hogy Apple a barátunk, bizonyos mértékig és van lehetőségünk letölteni a régebbi rendszereket is. De ezeket nem a jól megszokott App Store-ból, hanem az Apple honlapjáról közvetlenül. 

https://support.apple.com/en-us/HT208202

Bizonyos esetekben szükséges Bootable drive készítése, erről bővebben hamarosan olvashattok.