Koncerteken a színfalak és a színpad takarásában megbújva, színházi előadások alkalmával akár egy teljesen másik helyiségben rejtőzve dolgozik ő, akiről talán sokak nem is sejtik mennyire fontos munkája van egy-egy műsor alkalmával. Ő a mítosz, a legenda, a monitoros hangmérnök, aki azokat a bizonyos monitorokat keveri. Remélem ilyenkor sokak fejében megjelent vizuálisan egy hangmérnök, aki sok-sok számítógépes monitor, remélhetőleg az a bazi nagy, régebbi fajta, a katódsugárcsöves, előtt áll és itt a piros, hol a piros játékmestereket megszégyenítő módon kevergeti eszméletlen sebességgel az említett számítástechnikai periféria elemeket. Ha ez valóban így van, egyből, még az elején szeretném elhessegetni ezt a vizuális élményt. Tessenek inkább előidézni egy szakállas, mackós alkatú egyént, aki egy már a sokak által ismert keverőpult mögött áll, teljesen hihetetlen helyeken, a produkciótól viszonylag távolabb, de legalább is a színpad szélén a kábelrengeteg kellős közepén.
Na de mit csinál ő? Rossz fát tett a tűzre és azért nézni oldalról a koncertet? Meg kell, hogy nyugtassak mindenkit, szigorú higéniai előírásoknak is megfelel akár, teljesen más okból áll ott ahol. Ő felel ugyanis a rendezvény művészei részére kevert hangról.
Alapvetően, ha egy nagyobb előadásról, vagy koncertről, beszélünk, a hangkeverési feladatokat két nagy csoportra oszthatjuk. Első, hogy a nagyérdemű élvezze a műsort, számukra egy harmonikus és homogén hangzásvilágot állítsunk elő. Az ezért felelős embert talán nem kell nagyon bemutatni, ő a produkció ún. FOH (1) hangmérnöke. Ha minden jól megy és a management is úgy akarja, a küzdőtér, nézőtér közepe táján, egy kordonokkal körbezárt területen áll a keverőpult mögött és látványosan küzd a közönség részére megszülető hangzásvilágért.
Mindeközben az ő egyik legjobb barátja pedig, a már oly sokat taglalt színfalak mögött feszít és reméli, őt is látja valaki munka közben. Mert hogy az ő feladata is legalább ugyanannyira fontos, mint kollegájáé. Ő felel a színpadi hangképért, hogy valamennyi fellépő az általa kívánt módon hallja és értse magát és zenésztársait a koncert alatt. Így tehát értelmet nyer a tréfa, hogy a hangtechnika világában a monitor vagy kontroll szó hallatán a színpadra telepített hangfalakról, vagy egyéb olyan eszközökről beszélünk, amiben a fellépők saját maguk preferenciái alapján hallhatják magukat és hangszerüket, valamint a zenekar többi tagját.
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért kell nekik olyan speciális hangzás, miért nem felel meg, a nézők számára is megkevert hang, hiszen ott valamennyi hangszer arányban van a másikkal, halljuk az énekest és kellemes élményt nyújt a hallgató számára.
Ez bizony nagyjából így is van, legalábbis reméljük, de ha belegondolunk, a zenekar a hangrendszer másik felén áll. A legtöbb esetben a közönség felé szóló hangfalak a színpad elejével egy vonalban vannak. Így aki színpadon van, az a hangrendszer mögött van, abból bizony nem tudnak dolgozni, ugyanis azok a hangsugárzók értelmezhető módon nem szólnak hátrafelé.
Ezért alakult ki az évek során, hogy a fellépők részére külön hangkeverés történik. Sőt igazából valamennyi szereplő részére külön-külön. Persze ehhez nem kis technikai felkészültség és anyagi támogatás szükséges.
A legelterjedtebb eszköze a színpadi monitorozásnak egy szinte közönségesnek mondható hangfal. Legfeljebb formája és elhelyezésének módja különbözhet a jól megszokott hangsugárzókhoz képest.
Mint láthatjuk, valamennyi zenész lába előtt, a földön kettő darab Meyer Sound monitorláda hever.
Forrás: Meyer Sound
Legtöbbüket pontosan ezért kifejezetten erre a célra gyártják, ezek az ún. láb monitorok. Angolul szokás őket wedge-nek, vagy foldback-nek hívni. Mind az angol, mind a magyar név jól árnyalja, hogy ezek a hangsugárzók a fellépő lába előtt helyezkednek el és feladatuk, hogy kényelmesen közeli távolságból is kiszolgálják használóját. Egy ideális világban minden fellépőnek jut egy-egy (vagy akár több) hangfal, melyben az fog szólni, amit ő szeretne hallani. Bocsánat, nem az fog szólni, amit ő szeretne hallani, hanem az, amit kér, hogy szóljon a monitoros hangmérnöktől. Nagy különbség. Ugyanis egy hangbeállás alkalmával fontos feladata a technikai személyzetnek a zenekarral együttműködve, hogy azon túl, hogy a közönség részére megkevert hanganyag jól szóljon, a zenekar is biztonságban és jól érezze magát a színpadon. Ugyanis ezek hiányában a zenei élmény csorbul a közönség irányába is.
Egy-egy ilyen (hang)beállás alkalmával lehetősége van mindenkinek kívánsága szerint alakítani, mit szeretne visszahallani a láb monitorból. Egy gitáros biztosan szeretné hallani a lábdobot, a pergődobot, a lábcint, tomokat, de a cintányérokra már nem feltétlenül kíváncsi, ugyanis nem biztos, hogy tartalmaz számára fontos zenei elemeket, amik az ő játékához kellenek és ugyan színpadi felállástól függ, de a cintányérokat akusztikusan is kiválóan lehet hallani egy színpadon. Ezen az analógián tovább haladva minden zenész kívánságának megfelelően kialakítja a monitoros hangmérnök segítségével, melyik hangszert milyen hangosan szeretne hallani a részére dedikált hangfalból. Ezek után elképzelhetjük, mennyire sziszifuszi folyamat lehet, amikor az összes színpadon lévő zenész egyesével odaszól a hangmérnöknek, hogy kiből/miből mennyit szeretne hallani.
Persze léteznek praktikák és fortélyok, amivel fel lehet és kell is gyorsítani egy ilyen folyamatot. Legfontosabb ilyen tényező talán a hangmérnök felkészültsége, szakmai kompetenciája, valamint az évek során összeszedett pszichológia tudása.
Nem csak láb monitorok szolgálnak a színpadokon, sok esetben, főleg színházi előadások alkalmával fordulnak elő általánosabb felhasználású megoldások. Talán a legegyszerűbben úgy lehetne elmagyarázni, hogy a színpad különböző zónákat alkot és ezeket a területeket egy-egy hangfal szólja be. Így lehetnek kifejezetten az előszínpadra szóló, vagy csak a játéktér közepére, netán a hátsó színpadra sugárzó hangfalak. Ebben az esetben konszenzus szükséges a szereplők részéről, mivel közösen használják megannyian ugyanazt a hangforrást, így a különböző arány igényeknek egyezni kell (melyik hangszert milyen hangerővel szeretnék hallani).
A sok jó mellett megannyi bosszúságot is tud okozni az ilyesfajta színpadi monitorozás. Ha egy klasszikus rock zenekari felállást veszünk példaként, melyben egy fő dobos, egy basszusgitáros, egy billentyűs (zongorista), egy gitáros és egy énekes-gitáros van, akkor a fentiek alapján a színpadon el kell helyeznünk legalább öt darab monitor hangfalat. Egy akusztikus dobszett, egy gitár erősítő alapvetően nagy hangerővel bír és ha ehhez még hozzáadunk 5 zajforrást (hangfalat) akkor a színpad bizony nem marad halk. Ami egyrészről azért probléma, mert a hangos (értsd: nagy hangerejű) színpad nagymértékben hallható lesz a nézőtéren is. A színpadi mikrofonok nem olyan okosak, mint telefonjaink, nem használnak semmilyen mesterséges intelligencia algoritmust, így válogatás nélkül érzékelik a körülöttük lévő hangforrásokat. Nem válogat az énekes és a monitorláda között, mindent fog érzékelni.
Ebből az következik, hogy a színpadi hasztalan zajt mégegyszer felerősítjük a hangszerek mikrofonjaival akaratlanul is. Így tehát egy kásás, értelmezhetetlen katyvasz fog kialakulni, melytől a koncert élvezhetetlenné válik.
A fent említett okok miatt kezdett el kialakulni az a szokás, hogy már színpadi zenészek is egyre több helyen fülhallgatókat használnak, mint a fő monitorozási eszköz.
A képen egy személyre szabott fülhallgatót láthatunk. A fülkagylóba nyúló rész kifejezetten használója fülének formájára lett öntve, így rendkívül kényelmes a viselése.
Forrás: Ultimate Ears Pro Facebook oldal
Ezek nagyban hasonlítanak az elektronikai boltokban kapható társaikra, de főleg ergonómiai és a hangzás világot segítő szempontok alapján lényegesen előrehaladottabb technológiára épülnek. Sok gyártó termékpalettáján elérhetőek az általános, konzumer fülhallgatók, melyek a fülkagyló vonalait követik, és a fülbe illeszthető kis nyúlvány egy szivacs, vagy gumi tömítésben végződik. Professzionális változata ezeknek termékeknek, egy fülminta vétel segítségével személyre szabott, a felhasználó saját fülére illesztett fülhallgató. Ez jobb illeszkedést, így precízebb izolációt eredményez, mely nagyban elősegíti a környező zajok eliminálását.
Persze mindez csak egy fülhallgató, amihez valamilyen úton módon el kell juttatni a hasznos audio jelet. Ez manapság a kifinomult és megbízható technológiáknak köszönhetően vezeték nélkül történik. Ilyenkor a zenész egy ún. vevő pakkot visel az övén, ebbe csatlakoztathatja fülhallgatóját, állíthatja az általános hangerejét annak, amit hallgat.
Vezeték nélküli vevőgység. Kompakt mérete miatt kényelmes hordani és kiváló hangminőséget produkál. Ebbe már csak a fülhallgatót kell bedugni.
Forrás:Wisycom
Sokszor látjuk koncerteken, hogy amint elindul az első szám, az énekes egyből hátranyúl a háta mögé és valamit nagyon csinál. Az esetek többségében a vezeték nélküli vevőegységen állítja a hangerőt, hogy jobban hallja magát és zenész társait a fülesében.
De mi van akkor, ha menet közben, azaz a koncert, előadás közben szeretne a zenész valamilyen változtatást eszközöltetni? Előfordulhat ugyanis ilyen, időről időre a zenészek is máshogy, másképpen játszanak hangszereiken, így hiába egy bejáratott zenei előadás, előfordulhat, hogy változtatásokra van szükség.
Egy koncerten ilyenkor talán az van a legnagyobb bajban, aki a rivalda fények pompájában úszik a leginkább. Ő ugyanis nem szaladhat le a színpadról és közölheti kívánságait a monitoros hangmérnökkel. Erre születtek apró kézmozdulatok, melyeket sokan alkalmaznak koncert közben is. Például: Tételezzük fel, hogy énekesünk elkezdi az első dalt énekelni, de hirtelen észreveszi, hogy valamilyen oknál fogva kevésnek érzi a fülébe, láb monitorjába megérkező hangerőt. Ilyenkor az előre egyeztetett jelbeszéd alapján tud jelezni a hangmérnöknek. Ha egyet mutat felfele, mutató ujjával(2), akkor magát szeretné hangosabban, ha egyet mutat lefele, magából kér kevesebbet, ha kettőt mutat felfele, zenekarból kérne többet, lefele mutatva pedig kevesebbet. Elsőre talán nehéz elképzelni, hogy ez valóban működik, de biztosan állíthatom, bevált recept. Nemegyszer használtuk ezt a módszert. Persze valamennyi esetben olyan előadóval, aki nem állandó zenekarral és technikai személyzettel turnézott. És alapvetően fontos, hogy legyen vizuális kapcsolat a zenekar és a monitoros hangmérnök között.
Persze mint oly sok minden másra, erre a feladatra is van lényegesen szofisztikáltabb megoldás. Ehhez szükséges, hogy valamennyi zenekari tag használjon fülmonitort és legyen egy dedikált mikrofonja, aminek a keverőpulton történő beállításai alapján csak a zenásztársakhoz és a technikai személyzethez tud beszélni. Így lehet, hogy két szám között, csak felkapja a mikrofont és szól a hangmérnöknek, hogy szeretne egy kicsivel több gitárt hallani. Az igazán összeszokott műsorokban ez az ún. talkback mikrofon nem csak technikai igényű nyilatkozatokra szolgál, hanem viccek és folyosói pletykák megosztására is alkalmas.
Egy monitoros hangmérnöknek nem csak a zenekar közvetlen kiszolgálása a feladat. Sok esetben ő felel az egyes háttérrendszerekért is. Ilyenek lehetnek a vezeték nélküli mikrofonok és a már említett, a fülmonitoroknál alkalmazott vevőegységek, a színpadi háttérmunkások által használt kommunikációs eszközök. Ezek beüzemelése és szakszerű konfigurálása, valamint üzemszerű működtetése is nagy felelősséggel jár egy élő produkció alkalmával.
Kilátás a monitoros keverőpultnál. Jelen esetben egy távoli helyről történik a kontroll keverés. A kép bal oldalán láthatjuk a színpadképet megjelenítő TV-t, középen és jobb szélen a vezetélnélküli eszközök működéséhez szükséges számítógépes programokat.
Sajnos sok esetben egy produkció nem engedheti (vagy nem akarja megengedni) magának, hogy a már említett FOH és monitoros hangmérnök szerepeit szétválasszák. Ilyenkor egyazon személy látja el mindkét feladatot, ami nem kis kihívásokkal jár. Persze akad kivétel, léteznek olyan előadások, rendezvények, ahol több személy is dolgozik, akár mindkét pozícióban.
(1) - FOH - Az angol Front of House kifejezés rövidítése, melynek jelentése, a közönség által látogatott terület. De szokás így hívni a hangpáholyt és fényszabályzót magába foglaló technikai területet, mely a közönség soraiban található.
